INTERJÚ SZILI-DARÓK ILDIKÓ ALPOLGÁRMESTERREL

Átdolgozott járványkezelési protokollról, a koronavírus-járványnak a szociális és egészségügyi ágazatot érintő második hullámáról, az idős- és hajléktalanellátásról, valamint egy rendhagyó táborról is beszélgettünk Szili-Darók Ildikó alpolgármesterrel.

– Pikó András polgármester a napokban azt mondta, Józsefvárosban a kerület gondoskodik a koronavírus elleni védekezésről, „mert akinek a dolga lenne, nem végzi el azt”. Az önhöz tartozó területeken, a szociális és az egészségügyi ágazatban, illetve a civil és egyházi szervezeteknél hogyan védekeztek az első hullámban, és hogyan védekeznek most?

– A pandémia első hullámában a budapesti kerületek közül elsőként alakítottuk ki a veszélyhelyzet kezelésére alkalmas stratégiáinkat és a konkrét megoldási programokat. A Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központtal (JSzSzGyK) és a Közösségi Részvételi Irodával szoros együttműködésben, a felmerülő újabb és újabb problémákra szinte azonnal reagálva álltunk helyt a heroikus küzdelemben. A veszélyhelyzet megszűnését követően pedig kiértékeltük a munkát, és levontuk a tanulságokat. Az egyablakos segítségkérési rendszert, a zöld számot nem szüntettük meg, fogadjuk a lakosság kérdéseit, kéréseit, amelyeket a szakemberek igyekeznek szakszerűen megoldani. Most, hogy elkezdődött egy újabb harc a vírussal, amely ismét, tán még az első hullámnál is agresszívabban és alattomosabban támad, a megváltozott helyzet figyelembevételével átdolgoztuk azokat a protokollokat, amelyeket tavasszal követtünk.

– Most hogy néz ki a protokolljuk?

– A megelőzésre és a védekezésre helyezzük a hangsúlyt. A feladatunk a lakosság folyamatos tájékoztatásán túl elsődlegesen a maszkviselés elrendelése az intézményeink és a Polgármesteri Hivatal területén, a testhőmérséklet-mérés, a hivatalba érkező dokumentumok karanténba helyezése, a szociális távolság betartása és betartatása, a kéz- és felület-fertőtlenítés. Mivel a biológia és a szociális munka területén több egyetemi végzettséggel rendelkezem, tudásom és tapasztalataim sokat segítenek, hogy ebben a kérdésben ne csak politikusként, hanem szakértőként, és ha kell, végrehajtóként vegyek részt. Miután a tanítási év elkezdődött, látva, hogy az iskolák nem rendelkeznek megfelelő kézfertőtlenítővel, érintés nélküli hőmérővel, minden kerületi iskolának és a fenntartásunkban működő óvodáknak biztosítottuk ezeket az eszközöket. A szociális ellátórendszerünk vezetőivel és az egészségügyi intézményünk vezetésével napi szinten konzultálunk, és minden erőnkkel készülünk az előttünk álló megpróbáltatásokra, amelyeket csak a lakossággal együtt, közösen tudunk leküzdeni.

– Az említett ágazatok dolgozóit mennyire viselte meg az első hullám?

– Az biztos, hogy mindenki fellélegzett, amikor kinyitott a város. Természetesen tudtuk, hogy a megkönnyebbülés átmeneti lesz, és a vírus okozta megbetegedések, bár általában enyhébb formában, de visszatérnek. Úgy érzem, a legtöbb kollégánk óvatos volt idén nyáron. Kevesen nyaraltak külföldön, sokan végigdolgozták a nyarat, hiszen a home office időszakban sok, csak személyesen intézhető munka elmaradt. Lehetőségeinkhez képest próbáltuk honorálni a krízis alatt nyújtott teljesítményt, de azt az áldozatos munkát, amit az első és másodvonalban dolgozó munkatársainktól tavasszal megtapasztaltunk, csak csekély mértékben lehetett pénzjutalommal megköszönni. Egyrészt azért, mert a költségvetésünk megcsappant, másrészt mert a családtól, a gyermekektől elvett, munkával töltött idő, az éjszakai beszélgetések, tervezések pénzben nem mérhetők. Őszinte köszönet jár mindenkinek, aki részt vett a védekezésben.

– Milyenek voltak a saját benyomásai?

– Én is nagyon elfáradtam. A folyamatos 4–5 órás alvások a fiatalkoromat idézték. Nem értem rá elmondani, hogy mennyire szeretnék egy kicsit lazítani. Nem is lazítottam. Természetesen én is megijedtem: 53 évesen, több krónikus betegségemmel a veszélyeztett rétegbe tartozom. Racionálisan végiggondoltam a helyzetet, megtettem minden szükséges intézkedést a gyermekem biztonságos jövője érdekében, majd nagy levegőt vettem, és szinte folyamatosan dolgoztam. Nehéz volt, hogy a lakásba bezárva, ahol Anna digitális oktatáson vesz részt, férjem digitálisan tanít, én digitálisan irányítsam a területeimet. Gyakran csak késő este ettünk együtt, napközben olyan volt a lakás, mint a NASA űrközpontja. Csak a macskánk rohangált hármunk között, hogy időnként mindenki megsimogathassa. Ez jelképezte, hogy egy család vagyunk.

– A nyári hónapokban mit csinált?

– Úgy alakult, hogy július elején egy hét szabadságot egy 65 fős interetnikus tábor szervezésével és vezetésével töltöttem, majd augusztusban még egy hét szabadságomat egy ugyanilyen, de már 214 fős táborban töltöttem. Számomra a táboroztatás hivatás, és nemcsak a gyermekek nyári szabadidejének hasznos eltöltéséről szól, hanem az emberi kapcsolatok, az önismeret és a segítő beszélgetések semmilyen más pedagógiai vagy szociális eszközzel nem pótolható módja is. Magyarországon először, olyan tábort szerveztünk, ahol mind a 11 nemzetiség és még számos más etnikum is egyszerre jelen volt, és őszinte, baráti kapcsolatban teltek együtt a napok. Volt olyan éjszaka, amikor 34 percet aludtam, mert ezt kívánta meg a helyzet. De látva az elért egyéni és csoportos szinten jelentkező sikereket, a táborokban annyira feltöltődtem, hogy most megint készen állok a kihívásokra.

– Kihívások bőven vannak. Mi a tervük a kerületi idősgondozással, a hajléktalan emberekkel?

– Tavasszal az idősek klubjait bázisokká alakítottuk, ahonnan az adományokat és az önkéntes segítőket tudtuk koordinálni. Az általunk fenntartott kerületi hajléktalan-intézményekben maximálisan betartottuk a kapott utasításokat, így elkerültük a fertőzéseket. Az ott élő emberek nem mehettek utcára, tartottuk a kijárási korlátozást. Az időseket és minden rászorulót a házi gondozóink folyamatosan elláttak. Krízisétkeztetést vezettünk be, saját konyhán főztünk, így az ellátás gazdaságos volt. Büszke vagyok az önkénteseinkre, akik vállalták, hogy a veszély ellenére is segítséget nyújtanak. A szociális gondozóinkra, a családsegítőinkre, a bölcsődei és az egészségügyi dolgozóinkra, valamint a hivatal munkatársaira is, akik állták a sarat, és minden körülmény és félelem ellenére ellátták a feladatukat. Már látszik: a járvány két hulláma elodázza, hogy az idősellátást modernizáljuk. De remélem, hogy hamarosan nem csak a krízist kezeljük, hanem meg is valósíthatjuk mindazt, amit terveztünk. A hajléktalan emberek kérdése is igen kiélezett. A júliusi testületi ülésen már történtek lépések, például szerződést kötöttünk az utcai szociális munka fejlesztésére. Most azt készítjük elő, hogy mentálhigiénés szakemberek is foglalkozzanak az utcán élőkkel és a hajléktalanságnak kitett emberekkel. A JSzSzGyK Lélek-programját is szeretnénk fejleszteni, hiszen a szakszerű segítségnyújtásra igen nagy szükség van. Szeretnénk emellett közösségi szociális munkával is enyhíteni ezt a nehéz helyzetet.

– Mik az elérendő célok a közeljövőben?

– Remélem, hogy most nem vár ránk a tavaszihoz hasonló teljes karantén. Miután a kipróbált ügyintézési protokollok már a rendelkezésünkre állnak, így talán marad idő arra, hogy ne csak a kríziskezeléssel foglalkozzunk. Szeretnék még többet segíteni a frontvonalban dolgozó munkatársaknak szakmai tanácsokkal, empátiával és értő figyelemmel, mert ez is hozzásegít, hogy még inkább a helyi igényekre reagáljon a segítségnyújtásunk.

– Az idősgondozástól a gyermekvédelmen és a családsegítésen át a hajléktalanellátásig minden szociális területért egyetlen önkormányzati intézmény, az említett Józsefváros Szociális Szolgáltató és Családsegítő Központ felelős. Jó, hogy ennyire sok és ennyire fontos terület egy helyen összpontosul?

– Az intézmény munkáját közelről ismerem, miután 15 évet dolgoztam a falai között. Már a kampány során többször megfogalmaztam, hogy nem értek egyet a mamutintézmény működtetésével. A járvány előtt már előkerült az intézmény átalakítása. Ezt most közösen tervezzük az intézmény vezetésével.

Forrás: jozsefvaros.hu (Szöveg: Zoltai Ákos; Fotó: Huszár Boglárka)

2020. szeptember 26.
SHARE