A Fidesz tönkretette az oktatást a Klik-el

Kunhalmi Ágnes az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: a kabinet nem tanult a központosított rendszer hibáiból, és ahelyett, hogy lebontaná azt, “ötvenhat új Kliket” hoz létre.

Ötszáz önkormányzattól elveszik az iskolákat, összesen több mint ezerötszáz telephelyet, ezek állapota pedig még jobban leromlik majd, mert rossz gazdájuk lesz az állam – mondta a politikus.

Az országgyűlési képviselő emlékeztetett, hogy a Kliket indulásakor igazi sikertörténetnek nevezték. Ehhez képest most már az intézmény névtábláját is leszerelték a Nádor utcai épületéről – jegyezte meg.

Kunhalmi Ágnes szerint noha a kormányzat azt ígérte, hogy a szervezeti egység létrehozásával hatékonyabbá válik az oktatási rendszer, maga Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára ismerte be, hogy ez nem sikerült.

Az állam azonban “buta, erőszakos, tehetetlen”, és a saját hibáiból sem tanul. Ahelyett, hogy visszaadná az önkormányzatoknak az iskolákat, hogy azok újra elnyerjék autonómiájukat, még durvább centralizációba kezd – mondta Kunhalmi Ágnes.

Az “ötvenhat új Klik” ugyanúgy adósságot termel majd, mint az eddigi intézményfenntartó, tehát semmi nem változik, már csak azért sem, mert a mostani költségvetésben is alultervezték a közoktatás finanszírozását – vélekedett. Rámutatott: hiányoznak azok az összegek, amelyeket az önkormányzatok tettek hozzá a rendszerhez.

A probléma a központosított logikával van. A Klik csődöt mondott, mint ahogy a Fidesz kormányzásának egésze is – szögezte le Kunhalmi Ágnes.

SHARE